A „homoszexualitás” műszót Kertbeny Károly író, műfordító alkotta meg. Nyomtatásban először a magyar 1869-ben névtelenül közreadott, német nyelvű pamfletjében fordult elő. Kertbeny olyan nevet akart alkotni, amely tárgyszerűen, semlegesen utal a jelenségre, és nem minősíti. Sokáig ezt a szót alkalmazta a tudományos és jogi nyelv, valamint a műveltebb rétegek is; ma már azonban ez a szó javarészt visszaszorult a szűkebb orvosi szaknyelvbe, mert magát a szexualitást hangsúlyozza, azonkívül sokan túlzottan orvosi jellegűnek, elidegenítőnek találják.

A homoszexuális szót korábban csak férfiakra alkalmazták (pl. „homoszexuálisokról és leszbikusokról” beszéltek): ez azonban tévedés, hiszen nem utal a hímnemre, és a leszbikusok is ugyanúgy homoszexuálisok. (A „homoszexuálisok és leszbikusok” kifejezés tehát olyan, mintha „embereket és nőket” emlegetnénk.)

A homoszexuális kifejezés szó szerinti jelentése „azonos nemű”: az 'azonos' jelentésű görög homo- előtagból és a 'nem' jelentésű latin sexus szóból származik. (Az 'ember' jelentésű latin homo szótól tehát független.) Hibridnek nevezhetjük ezt az összetételt, mert görög és latin szóból áll.

A homoszexuális szó főnévként vagy melléknévként személyek, szexuális irányultságuk, szexuális aktivitásuk vagy identitásuk leírására egyaránt használható.

Homoszexuális

A homoszexuális szót korábban csak férfiakra alkalmazták. A homoszexuális ellentéte, az ellenkező neműek iránt érdeklődő ember neve heteroszexuális (ahol hetero-: eltérő, másmilyen), röviden heteró. A mindkét nem tagjai iránt érdeklődő embert biszexuálisnak hívják (bi- görögül kettő); a köznyelvben gyakran csak „bi”.

Meleg

Emberekről szólva a meleg férfi és a leszbikus nő a legáltalánosabb. A meleg szónak ez az értelme már a XX. század közepén létezett a magyarban, de sokáig bizalmas jellegűnek számított. A 90-es évek közepére azonban a tudományos életben (pl. a szociológiában, pszichológiában) és a hivatalos nyelvben is polgárjogot nyert (1996-ban fogadta el először a bíróság a Lambda Budapest Meleg Baráti Társaság kérelmére), a köznyelvben pedig a homoszexualitás politikailag korrekt megfelelője lett.

A meleg szó a pszichológiai szakirodalomban^[2] néha az önmagukat már elfogadó, tudatosan melegként élő emberekre utal, szemben a homoszexuálissal, amivel konkrétan a szexuális viselkedést jellemzik, függetlenül attól, hogy minek tartja magát az illető (szexuális identitás). Ez a különbség azonban kiveszőfélben van, ahogy a két aspektus is egyre inkább átfedésbe kerül.

Az utóbbi években a meleg szót tágabb értelemben is használják, beleértve a leszbikusokat („meleg nők”), a biszexuálisokat és a transzneműeket is (pl. a Háttér Társaság a Melegekért egyesület nevében), tehát az ún. szexuális kisebbségek teljes skáláját. A biszexuálisok annyiban kapcsolódnak ide, hogy gyakran az ő problémáik is hasonlóak a homoszexuálisokéihoz, a transzneműeknél pedig – az előbbiektől eltérően – jellemzően nem az irányultság (érdeklődés, vonzódás), hanem a nemi identitás (nemi azonosságtudat) tér el a többségitől.

Gay és queer

A 2003-as Mister Gay Italia (az olaszországi meleg-szépségverseny győztese)

Az angol eredetű gay szó, ami mostanra a legáltalánosabb és legelfogadottabb megnevezéssé lépett elő, számos más nyelvben is gyökeret vert (sok esetben a homoszexuális szó változatai mellett vagy helyett), és magyarul is elég közismert. Ezt használja például a legrégebbi magyarországi meleghonlap is a nevében.^[3]

A szintén angol queer ezzel szemben (ami eredetileg „furcsa, különös” jelentésű, így mind a mai napig bántó lehet) minden olyan emberre vonatkozhat, aki nem kizárólagosan heteroszexuális, azaz bármi módon „kilóg” a társadalom hagyományos sémáiból. Ilyen értelemben az angolban és a nemzetközi szakirodalomban is teret nyert; szakszóként magyarul is előfordul (l. pl. Bevezetés a queer-elméletbe

 „homofil”

Mivel a homoszexuális szó „szexuális” utótagja aránytalanul nagy hangsúlyt fektet a testiségre, a homofil szó használatát javasolták helyette (pl. Gyökössy Endre protestáns lelkipásztor). Ennek utótagja, a fil(osz) valakinek/valaminek a kedvelőjét jelenti, tehát az összetétel szó szerint „azonost kedvelő” embert jelent. Ez a szó azonban kevéssé terjedt el a magyarban.

„buzi”

A buzi szó (amely a XX. század első felében elterjedt buzeráns-ból rövidült le) elsősorban vulgáris, becsmérlő jellegű. Ennek ellenére egyes melegaktivisták is használják, épp azért, hogy a szó tabu jellegét megszüntessék, tompítsák a szó élét, ezáltal a fogalmat is elfogadottabbá tegyék (mint ahogy a német schwul szó is becsmérlésből lett semleges szóvá). Ettől függetlenül a buzi szó továbbra is sokak számára bántó; bár ez mindenekelőtt a beszélő szándékától függ. Ellenséges felhanggal a meleg és a homoszexuális szavak is lehetnek bántóak, másfelől egy meghitt, közvetlen viszonyban a buzi szó is lehet szeretetteljes. Kívülállóknak mindenesetre nem ajánlható, csupán az érintettek használhatják saját csoportjukra a sértés veszélye nélkül.

leszbikus

A homoszexuális nőket leszbikusoknak is hívják. (A „leszbi” kifejezés nem tanácsos, mert félreérthető: inkább a szórakoztatóiparban csaliként alkalmazott, többnyire heteroszexuális nőkre utal.) A jelenséget leszbikusság mellett régebben leszbianizmusnak, leszboszi szerelemnek is nevezték. (A szó a Görögországhoz tartozó Leszbosz szigetéből ered, ahol Szapphó ókori költőnő élt és alkotott, s aki nőkhöz írta egyes verseit.)

azonos neműek, ill. „egyneműek”

Két vagy több melegre utalva az „azonos nemű” kifejezés is elterjedt, de a médiában gyakran az „egynemű” szóval is találkozunk. Ez utóbbi annyiban kifogásolható, hogy a „kétneműekkel”, a biológiai kétlakisággal állítható szembe: olyan élőlényekkel, amelyek mindkét nem ivarszerveit magukon hordozzák (mint a tűlevelű növények vagy a gerinctelen állatok). Mint minden gerinces, az emberek is egyneműek, heteroszexuálisok és homoszexuálisok egyaránt, így ez a kifejezés ebben az értelemben nem javasolható.

„férfiak, akik férfiakkal szexuális tevékenységet folyatnak”

Az orvosi szakirodalomban és tájékoztató anyagokban, amikor kimondottan az azonos neműekkel szexuális kapcsolatot folytató férfiakat említik, vagy őket kívánják megszólítani szexuális irányultságuktól és szexuális identitásuktól függetlenül, tájékoztató anyagaikban ennek megfelelő szavakat igyekeznek választani, s ebből a praktikus megfontolásból született a „férfiak, akik férfiakkal szexuális tevékenységet folyatnak” kifejezés.

Becsmérlő kifejezések

A további becsmérlő kifejezések közé tartozik többek közt a szlengbeli homokos és a vulgáris, súlyosan sértő köcsög szó, amelyek egyaránt férfira utalnak. Az utóbbi szexualitástól független értelemben, puszta szitokszóként is használatos. – Ritkább, főleg vidéken használatos megnevezések a csira, amely eredetileg transznemű emberre utal, valamint a gyökér. Az utóbbi években merült fel egyes jobboldali orgánumokban a „homár” megnevezés.^[4]

Moralisan elítélő vallási kifejezések

Főleg a régebbi szóhasználat moralisan elítélő vallási kifejezései a fajtalan, , vagy fajtalanság, a pederaszta (amely felnőtt férfi és serdülő fiú viszonyára utal) és a bibliai eredetű szodomita. Ezek a kifejezések ma a közbeszédben nem használatosak.

A Nemzetközi Pszichiátriai Társaság a homoszexualitást 1974 óta nem tekinti pszichiátriai betegségnek, s a homoszexualitás a Betegségek Nemzetközi Osztályozásában sem szerepel.

Konszenzusos, összefoglaló és nagy magyarázó erejű biológiai elmélete jelenleg nincs, a téma élő kutatási terület.

Dr. Czeizel Endrén kívül ma már minden modern pszichológus azt hirdeti, hogy a homoszexualitást 10%-ban határozza csak meg a hajlam, 90%-ban a neuronháló "beidegződése". Ez a neuro-pszichológiai magyarázat pár olyan kérdést is megválaszolt, hogy egyesek miért későn (50 évesen például) döbbennek rá a "másságukra". ^[5]

Genetikai elmélet

Három évvel ezelőtt bejárta a világsajtót a hír: Dean Hammer mikrobiológus megtalálta az X kromoszóma egyik végszakaszán a homoszexualitást okozó gént.

Bár kétkedéssel fogadta a közvélemény, de a közelmúltban egyértelműen sikerült azonosítani a nevezetes gént. Ez nem volt meglepetés, mert az egypetéjű ikervizsgálatok során már kiderült, hogy ha az egyik testvér homoszexuális, akkor ötven százalék valószínűsége van annak, hogy a másik is az. A kétpetéjűeknél, akik genetikailag nem azonosak, ez az arány csak 15%.^[6][7]

Hormonális elmélet

Magnus Hirschfeld német orvosprofesszor 1920-ban felvetette, hogy a férfi és női nemi hormonok arányának felbomlása okozza a homoszexualitást. Férfiak esetében elsősorban a tesztoszteron alacsony szintjére gyanakodtak és a férfi nemi hormon pótlásával próbálták gyógyítani a "betegeket". A kezelés sikertelen volt, ugyanis a páciensek nemi vágya fokozódott ugyan, de annak tárgya változatlanul az azonos neműek maradtak. Ennek az lehet a magyarázata, hogy a tesztoszteronra a magzati fejlődés egy adott szakaszában van szükség ahhoz, hogy a nemi identitást meghatározó agyi struktúrákat befolyásolni tudja.

Patkánykísérletekkel (léziós vizsgálatok) sikerült meghatározni, hogy a a hímek heteroszexuális viselkedéséért a hipotalamusz egy jól körülhatárolható területe felel. A hipotalamuszban található egyik mag a 3. életévtől 2-3-szor nagyobb férfiakban, mint nőkben és homoszexuális férfiakban, és rengeteg tesztoszteron receptort tartalmaz.

A kísérletek során az is kiderült, hogy az agyi struktúrák eltéréseit a magzati hormonszint különbségei okozzák.

Az agy tehát nemi differenciálódáson megy át: fiúknál az eredendően női jellegű agyat a magzati időszakban a tesztoszteron maszkulinizálja oly módon, hogy az ún. aromatáz enzim hatására ösztrogénné alakul, és ennek hatására alakulnak ki a férfiakéra jellemző sajátosságok, többek között a hipotalamuszban is. Ez a folyamat homoszexuálisoknál zavart szenved.

A nőies vonások másik neurológiai jele, hogy a homoszexuális férfiak agyában az ún. anterior comissurák, akárcsak a nőknél, vastagabbak.

Egyes vizsgálatok szerint, a tesztoszteron először a nemi szervek, majd az agy maszkulinizálását végzi el. A szexuális orientáció a terhesség 2-5 hónapja alatt alakul ki.^[8]

Az 1970-es években Günther Dörner német orvoskutató a homoszexualitást a „központi idegrendszer pszeudohermafroditizmusa”-ként fogalmazta meg.^[9]

Dörner és munkatársai szerint, ha az anya nagyon stresszes, akkor a gyerek nagyobb valószínűséggel lesz homoszexuális. Ezt a tényt igazolják azok az adatok, melyek szerint a második világháború alatt és közvetlenül utána sokkal több homoszexuális személy született.

Egy későbbi vizsgálat lényegében igazolta ezeket a következtetéseket: a homoszexuális személyek anyáinak 75%-a élt át valamilyen stresszt a terhessége alatt, míg ez az arány a heteroszexuálisok anyáinál csak 10%-nak bizonyult.^[10]

Családi háttér elmélete

A szociálpszichológiai megközelítés szerint érdekes, hogy a homoszexuális viselkedés széles körben való elterjedtsége ellenére, csak kevesen vallják magukat homoszexuálisnak. Afred Kinsey és munkatársainak adatai szerint a férfiak egy harmada és a nők 13-%-a számol be arról, hogy életében legalább egyszer átáltek azonos nemű partnerrel ozgazmust. Kinsey felmérésében és a serdülőkori szexuális viselkedés újabb kutatásainak is sokkal magasabb azoknak a száma akik arról számoltak be, hogy életük során részt vettek homoszexuális kapcsolatban, mint azok akik homoszexuálisként írták le önmagukat. (Cole , Stoke 1985)

A homoszexuális viselkedés és identitás megjelenése különféle kultúrákban [szerkesztés]

A nyugati kultúráktól eltérően sok más kutúrábana serdülőkori homoszexualitást nem tekintik a szexuális identitás életre szóló kifejezésének. (Gonsiorek, Weinrich 1991) Vagy úgy tekintik, mint a fiatal férfiak, szexuális tréningjének, a nemek elvűálasztottságához vezető út egy fázisát és annak módját, ami a férfivá válás szertartásának része. Vagy mint túl sok szexuális energiával rendelkező fiatal férfiak, szexuális késztetéseinek játékos levezetését. Ezért számos kortárs kutató fontosnak tartja e miatt három dolog egymástól való elkülönítésést a homoszexuaitással kapcsolatosan:

1.   homoszexuális irányultságot mely a saját nembeliek felé irányuló szexuális vagy erotikus érzelmek, gondolatok, fantáziák tulsúja.

2.   a homoszexuális vislekedést, és gyakorlatot mely a saját nembeliekkel folytatott szexuális érintkezést jelenti

3.   valamint a homoszexuális identítást mely az egyén saját maga számára megfogalmazott, homoszexuális irányultságával, és/vagy a homoszexuális közösség azonosággtudatával való tartós azonosulás.

A nyugati társadalmakban a fenti három jelenség különféle variácói, kombinációi figyelhetőek meg. Pl: Lehet valakinek, homoszexuális vislekedése, homoszexuális identitás nélkül, vagy lehet homoszexuális identitása (fő irányultságával, vonzalmaival azonosulva) melynek ellenére, nem viselkedik homoszexuálisként, stb.

A homoszexuális identitás kialakulásának szakaszai

Számos kutató egyetért abban, hogy a homoszexuális identitás kialakulása több szakaszban megy végbe. A főbb szakaszok a következők:

Szintetizáció, Különbözőség érzése

Amint a homoszexuális egyének visszatekintéseiből kiderül, sokuknak iskoláskorukban olyan társas tapasztalataik voltak, mely azt az ézést keltette bennük, hogy ők mások mint a többi gyerek, főként a saját nemüktől érzik különbözőnek magukat.

Felismerés, identitáskrízis

Nemi érés idején észlelik, hogy a saját nembeliekhez vonzódnak. A serdülőkor középső szakaszában ezek a fiatalok kezdik elhinni, hogy ők talán homoszexuálisok. Sok homoszexuális felnőtt úgy idézi fel a serdülőkort, mint a magány és a kiközösítettség időszakát.

Az identitás felvállalása

Sok olyan fiatal, akinek vannak homoszexuális tapasztalatai, és aki felismerte, hogy saját neméhez vonzódik, nem a vonzalmai szerint választ. Mások azonban nyilvánossá teszik eddig csak önmaguknak (és más homoszexuális társaik előtt) bevallott vonzódásaikat. Ezek az emberek akik elérték a homoszexuális identitásnak ezt a szintjét, különböző módon viszonyulnak hozzá:

1.   Vannak akik a homoszexuális kapcsolat elkerülésére törekszenek.

2.   Mások titokban tartják másságukat a nagyvilág előtt, párjukkal titokban találkoznak.

3.   Mások magukévá teszik a szélesebb társadalom homoszexualitásra vonatkozó sztereotípiáit, és szélsőségesen viselkedve, elkezdenek megfelelni ezeknek a sztereotípiáknak.

4.   Mások elkezdenek a homoszexuális közösséghez alkalmazkodni.

Elköteleződés, az identitás integrációja

A homoszexuális identitásképzés ezen szintjére azok jutnak el akik lehetséges életformaként fogadják el a homoszexualitást. A homoszexuális identitás, melletti elekötelezettség lehet gyengébb vagy erősebb, főként az alábbi tényezőktől függően:

1.   A személy mennyire sikeres a kielégítő szeméyles kapcsolatok megalapozásában.

2.   A családja mennyire fogadja el őt.

3.   Mennyire sikeres a munkájában, karrierjében.

A megfigyelések szerint a középkort elérő homoszexuális egyén külső és belső személyisége olyan jól inegráltá válhat, ennek következtében homoszexualitás már nem játszik központi szerepet az egyén életében ,identitásában.

A homoszexualitás négy típusa (szociológiai szempontok alapján) [szerkesztés]

Kenneth Plummer a modern nyugati kultúrán belül a homoszexualitás 4 típusát különböztette meg:

1.   Alkalmi homoszexualitás: olyan futó homoszexuális érintkezést jelent, amely nem hat ki az egyén általános szexuális életére.

2.   Helyzettől függő tevékenység: azokra a körülményekre utal, amelyek közepette rendszeresen kerül sor homoszexuális tevékenységekre, miközben azok nem válnak az egyén elsődleges preferenciáivá.

3.   Megszemélyesített homoszexualitás: olyan egyének, akik a homoszexualitás tevékenységét preferálják, de elszigetelten élnek olyan csoportoktól, amelyek könnyedén elfogadják az azonos neműekközötti szexuűlis kapcsolatot.

4.   Mint életforma: életük meghatározó részévé tették a hasonló szexuális szokásokkal rendelkező egyénekkel való kapcsolatok fenntartását. Ezek az egyének általában „meleg” szubkultúrához kapcsolódnak.